Március 15-e Nagyváradon

A Rákóczi Szövetség pályázatára jelentkezve utaztunk Nagyváradra, hogy az Álmos Vezér Gimnázium és az ottani Ady Endre Líceum együtt ünnepelje március 15-ét.
Reggel 7-kor indultunk a Gimnázium elől, 5 tanár (Turnovszky Tamásné igazgatóhelyettesünk vezetésével), 47 diák és a Rákóczi Szövetség általunk meghívott 2 képviselője. 12 körül értünk a nagyváradi Líceumhoz, ahol már vártak bennünket Tóth Márta igazgatónő vezetésével.

díszterem
 A Líceum dísztermében először a mi műsorunkat tekintettük meg együtt, mely Vasvári Pál életútjáról szólt, majd az ottaniak Petőfi versekből álló összeállítását néztük meg.

színpadon
A nagyváradi diákok még egy városismertető kiselőadást is tartottak nekünk. Utána megmutatták a Gimnázium szép, régi patinás épületét, tantermeket, majd vendégül láttak egy igazi székely töltött káposztára.

szobor koszorú
Később együtt megkoszorúztuk a város híres szülöttének, Szacsvay Imrének szobrát. Az ő egyetlen bűne az volt, hogy aláírta a Függetlenségi nyilatkozatot, ezért 1849-ben kivégezték. Megnéztük a város főbb nevezetességeit: a Fekete Sas Palotát, a színházat, a Városházát, az Ady Endre Múzeumot.

városháza
Az hideg, esős, szeles idő ellenére a nagyváradi diákok lelkesen mutatták meg a szép, szecessziós épületekben gazdag belvárost.
Végül hosszú utazás után este 11-kor értünk haza élményekkel telve.