Jézus kínhalála és feltámadása
Jézus
szenvedéstörténetét passiónak nevezzük. Ezt a négy evangélium
azonos módon mondja el. A zsidók először kedvezően fogadták Jézus
tanításait, később kiábrándultak belőle, mert egy harcos és
diadalmas messiás(=megváltó) után vágyódtak. Nem ismerték el,
mint a zsidók királyát. Jézus pedig csodákkal bizonyította isteni
küldetését.
A papi főtanács mondta ki a halálos ítéletét Jézusnak, de mivel
Júdea római tartomány volt, Pilátusnak azt jóvá kellett hagynia.
Pilátus szerint azonban Jézus nem volt bűnös. Megakarta őt menteni,
de félt, ugyanis ő akart az új császár lenni, így Jézust keresztre
feszítve végezték ki. Ez a legmegszégyenítőbb kivégzés volt
akkoriban. A keresztény ünnepekben Jézus kínhalálának napja
nagypéntek. feltámadásáé pedig a húsvét.
|